Charles Frazier - Önéletrajz

Charles Frazier 1950. Észak-Karolina -
Kortárs amerikai író

Életrajz
Asheville-ben, Észak-Karolinában született, és itt is járt egyetemre (University of North Carolina) 1973-ban szerezte meg diplomáját. 

Jelenleg egy karolinai farmon él feleségével és lányával, és lótenyésztéssel foglalkozik, sikerkönyvei révén komoly ismertségre és népszerűségre tett szert Amerikában. 

Művei:
1997. Hideghegy
2006. Tizenhárom hold
2011. Nightwoods

Munkássága, és a Hideghegy című mű és életrajzi adatok kapcsolata:
Már huszas éveiben megpróbálkozott az írással, de akkori műveivel nem volt elégedett. Negyvenévesen azonban újra nekifutott, s élettapasztalatai nyomán ezúttal írói hangjára is könnyebben rátalált. Első regénye az 1997-es Hideghegy, melynek ihletője és főszereplője az író egyik elődje, egészen pontosan dédnagyapjának testvére, William Pinkney Inman volt, aki az amerikai polgárháború idején a konföderációs hadsereg 25. észak-karolinai ezredében szolgált – méghozzá a konfliktus legvéresebb csatáiban, többek között Petersburg ostrománál –, kétszer is megsebesült, majd dezertált, s hosszas gyaloglás árán ért haza. 
A korszak történelmét és a környék földrajzát rögtön tanulmányozni kezdte. A családi legendák között persze pontos információ nemigen akadt: Inman után nem maradtak fényképek vagy levelek sem, így az író állami levéltárakat látogatott, hogy legalább a hivatalos adatokat beszerezze. Ami keveset összeszedhetett, azt a történet pilléreiként meg is tartotta – minden más viszont az ő műve. Frazier egyébként a főhős figurájával saját dédnagyapjáét is összemosta, aki szintén részt vett a polgárháborúban, és akiről szerencsére több információ is fennmaradt.  A szerzőt leginkább a hosszadalmas hazaút ragadta meg, mely kétségkívül nagyban formálhatta Inman karakterét. A hazatalálás persze nem egyedi témája a világirodalomnak: Frazier egész munkáját az Odüsszeia újbóli elolvasásával kezdte, mivel a két történet lényegében ugyanarról szól. Az író már ekkor biztos volt abban, hogy nem magáról a háborúról akar mesélni, hanem az útról. Ettől függetlenül fontos szerepet kap a főhős esetében a „miért harcolok?” kérdése is. Észak-Karolina hegyei között a rabszolgaság intézménye nem volt igazán jelentős; az itteniek számára a konfliktus a szülőföld védelmét jelentette. Féltek az iparosodott észak térnyerésétől és féltették saját, mezőgazdaságra épülő életmódjukat. Emellett persze a déli önérzet és a fiatalság harcias hevülete is elősegítette, hogy a háború kezdetén olyan sokan jelentkeztek önként ezen a vidéken is. A kötet nyelvezete (például a ma már nemigen ismert szavak használata) egy másik korszakot idéz – Frazier elsősorban így akarta az olvasóval éreztetni, mennyire más volt még a világ akkoriban. A történet ritmusa is lényegesen lassúbb, emiatt hosszabb is. A kor jellegzetességeit, például az akkori földművelés módszereit, az író részben saját emlékei révén mutathatta be, hiszen gyerekkorában az ottani farmerek még nagyrészt tizenkilencedik századi eljárásokat és eszközöket használtak. A hiányzó technikai részleteket pedig könyvtárakban kutakodva találta meg. Emellett azonban érdekes élményt jelentett a korabeli dokumentumokba is belepillantania – az akkori asszonyok levelei és naplói például jelentősen segítették a regény női karaktereinek kidolgozását. Meghatározó részlet volt az, hogyan változott meg a női levelek hangneme a háború során: míg eleinte férjük tanácsait kérték, később már saját döntéseiket közölték, ahogy fokozatosan megtanulták, hogyan boldoguljanak egyedül odahaza.  Talán első hallásra furcsa, de a könyvben a zenének is fontos szerep jut – s ez természetesen a filmváltozathoz is utat talált. Frazier a huszadik század elején rögzített felvételek, illetve a hagyományos dallamokat felelevenítő zenekarok segítségével nagyon pontos képet alkothatott arról, hogyan és miről zenéltek akkoriban. 

A részletes tájleírások szintén jellegzetes elemei a könyvnek. A történetben is említésre kerülő William Bartram volt ennek egyik ihletője, aki a tizennyolcadik század végén beutazta az akkori Egyesült Államok nagy részét és tapasztalatait írásaiban rögzítette.  Fraziernek körülbelül hat-hét évig tartott a könyv megírása. 
Megkapta e mű megírásáért a National Book Awardot, és a New York Times bestseller-listájának első helyére is felkerült a regény. 


A jellemábrázolás, illetve a jellemformálódás mind a regényben, mind a filmben központi elem. Romantikus történetként a szerelem dominálhatna, ám annyi minden más kerül itt elő, ami sokkal erőteljesebben alakítja a szereplőket, hogy igazából épp a szerelem az, ami szinte végig csak megfoghatatlan ideaként lebeg Inman és Ada előtt, állandó reményt nyújtva – ám ettől még nem válnak jobb emberekké. Ahogy mindketten megteszik saját kényszerű útjukat a boldogulás felé, összetalálkoznak azokkal az emberekkel is, akik ténylegesen hatnak rájuk. A férfi számos figurával összeakad a háborúban és a vándorlás közben: némelyik akadályozza, némelyik segíti őt. Adából, az elkényeztetett úrilányból eközben gyakorlatias farmerasszony válik, nagyrészt a hozzá költőző, elsőre kissé faragatlannak látszó mindeneslány, Ruby jóvoltából, akiben aranyszívű segítőtársra lel. Így, ha közelebbről megvizsgáljuk a karaktereket, rájöhetünk, hogy a hazatalálás mellett a boldogulás a másik fő téma ebben a történetben.

Az Etyeki Olvasó Kör 2013. október 21-ei találkozóján Charles Frazier első, és egyben talán leghíresebb regénye a Hideghegy volt a fő téma.

Megfilmesítés:2003-ban a Hideghegy filmváltozata is elkészült. A rendező, Anthony Minghuella (Az angol beteg, A tehetséges Mr. Ripley) szerencsére kellő alázattal, sőt, láthatóan szeretettel fordult a témához: a forgatókönyvet Charles Frazierrel együtt írták meg. Ennek köszönhetően a Hideghegy nemcsak önálló filmként, hanem adaptációként is tökéletesen megállja a helyét.  

Forrás: Internet